Hans van der Meer neves holland dokumentarista fotográfus kiállítása
„Apró rejtélyek” címmel nyílik kiállítása Hans van der Meer neves holland fotográfusnak, ahol 1985–86-ban Budapesten készített képeit is láthatjuk.
Van der Meer szemléletmódja éles megfigyelőképességen alapul, jellemzője az empátia, a társadalmi szerepvállalás, az erős humorérzék és az abszurditás. Ezek a szálak végigkísérik a teljes életművét. Az Apró rejtélyek című kiállítás az 1985–86-ban Budapesten készített sorozatán kívül a későbbi projektekből is megmutat olyan kiemelkedő pillanatokat, melyek gyökerei magyarországi munkásságának időszakába nyúlnak vissza.
Semmit sem tervezett el előre, hogy csak az intuíció vezette. Úgy járta az utcákat, mint egy rendező, aki jeleneteket gyűjt a forgatókönyvéhez. Ennek köszönhetően csodálatos, játékos, olykor tragikomikus helyzetekbe botlott. Alkalmi jeleneteket fotózott az utcán, az emberek testbeszédére, egy-egy póz vagy tekintet kifejezőerejére összpontosítva, melyben megtalálta a mélyebb jelentést. Fotóival felnagyította ezeket a helyzeteket, néha egészen abszurd arányokig. Vagy éppen ellenkezőleg, megőrizte azok kis léptékét, az emberi viselkedés vagy a finom gesztusok iránti vonzódással, amelyekben megható részletek nyilvánulnak meg.
A bő 100 képet és 3 videót bemutató tárlat szeptember 15. és december 23. között tekinthető meg a Capa Központban.
Forrás: https://kultura.hu/budapest-a-nyolcvanas-evekben-egy-holland-fotos-szemevel/